Másnap a suliba a többiek számára egy ismeretlen nővel jöttem. Igazából én se tudok róla sok mindent, mert csak tegnap találkoztunk először. Mikor beléptem az ajtón szokás szerint a lépcsőhöz közeli falhoz álltam. A barátaimmal ez a törzshelyünk, itt várjuk, meg amíg felengednek.
- Hannah megmutatod, merre van a mosdó? - kérdezte az ismeretlen nő. Odaböktem a szomszédos ajtóra és ő rögtön célba vette azt. Mikor odaértem a többiekhez, Lucy megkérdezte:
- Ki ez a nő Hannah?
Boldog voltam, hogy végre tudok válaszolni, mert tegnap megtanították a jelnyelvet. Elkísért még Wanda, Lucy, David. George is eljött bár nem értem, miért.
- Janicenek hívják. Mindenhova kísérget, mert ő fordítja le a többieknek, hogy mit mutatok. Egész nap a nyomomban fog szaladgálni. - mutogattam és tátogtam némán, de ebből a többiek mindent megértettek.
- Biztos kedves és tudod, hogy muszáj, hogy itt legyen. - mondta Lucy.
Mikor becsöngettek elindultunk töri órára. Tudtam, hogy történni fog valami mivel Mrs. Sullen a tanárunk és ő utál engem. Bár úgy csinál, mintha kedves lenne, de mindig nehéz helyzetbe hoz. Mikor belépett a terembe, mindenki felállt, hogy elhangozhasson a jelentés. Ez után kinyitotta a naplót, hogy kiválassza, ki feleljen. Lapozgatott, lapozgatott mikor egyszer csak nyitva hagyta. Lehetett látni, hogy mosolyog, vajon kinél van nyitva?
- A mai felelőnk Hannah. Tudom mi történt veled, de hát nem ezért van itt Janice? Legalább tudod gyakorolni a jelnyelvet. Hallgatlak.
Nem hittem a fülemnek. Hogy lehet ilyen? Tegnap épphogy a házit meg tudtam csinálni, olyan sokáig tartott a jelnyelv óra. Össze-vissza mutogattam, szegény Janice alig értett valamit. Már teljesen elkeseredtem, amikor megszólalt. Elmondta az egész anyagot helyettem és jelzett, hogy csak mutogassak. Mrs. Sullen csak hallgatta. Látszott rajta, hogy nem örül annak, amit hall, mivel nem tud rossz jegyet adni. Tíz perc múlva megszólalt:
- Jól van Hannah, látom tanultál. Beírhatsz egy ötöst.
Nagyon örültem és alig hittem el, hogy túléltem. Janice-nek mutattam egy gyors " köszönömöt " ő meg csak mosolygott. Ekkor rájöttem, hogy nem is baj, ha az embernek van egy kísérője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése